Riótól Amazóniáig – 12. Brazília

Lokális öröm, globális gyönyör. Brazil városok, tájak, táncok. Az ország és lakóinak szépsége örök ihletforrás. Bevezetés a brazil zene irigylésre méltóan laza patriotizmusába, klasszikusokkal: Astrud és João Gilberto, Jorge Ben, Gilberto Gil, Nara Leão, Marisa Monte, Paulinho da Vila, Zé Keti, Dorival Caymmi. A startjelet az Olodum dobosai ütik.

Olodum: Torcida Brasil

0.33 és 0.40 között portugál nyelvtudás nélkül is meghallható a lényeg: szamba, futball, boldogság, Brazília, poézis – ez lüktet az Olodum dobszavában. A cím szerint Brazília egyetlen nagy torcida, azaz szurkolói csoport, ami – a vébéköltekezés miatti tiltakozással együtt is – helytálló lehet.

Az Olodum az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb zenei exportcikke Brazíliának, de amit képviselnek, az kezdettől fogva több, mint zene: kulturális hagyományőrzés és politikai aktivizmus is. Az Olodumot 1979-ben alapították Bahia állam fővárosában, Salvadorban, azóta nincs nélkülük karnevál arrafelé. Egy joruba istenség, Olodumaré nevét lerövidítve jelezték: zenéjük gyökerei Afrikáig érnek. A nagyvilág 1988-ban figyelt fel rájuk, amikor Paul Simon albumán doboltak (a Rhythm of the Saints első kislemeze: The Obvious Child), turnéztak is együtt. Michael Jackson 1995-ben csapott le rájuk (They Don’t Care About Us), s játszottak a brazil thrash metal nagyágyú, a Sepultura 1996-os albumán is (Roots).

Az 1994-es amerikai focivébé idején az USA-ban léptek fel – ott a brazil csapat nyert. Azt még megérte az Olodum vezetője, Neguinho do Samba, aki 54 évesen, 2009-ben hunyt el. De a többiek nélküle is megtettek mindent a 2014-es brazil válogatottért, beleértve hazájuk himnuszának eldobolását is.

Astrud és João Gilberto, Stan Getz, Antonio Carlos Jobim: Corcovado

Paul Simon még saját hangját kereste (és találta meg Art Garfunkelben) 35 évvel az Olodummal való együttműködése előtt, amikor Amerika először csábult el a brazil zenétől. 1963-ban vagyunk. Stan Getz két napot tölt a stúdióban néhány brazil muzsikussal, összerakják a világ legszelídebb bombáját. Latin dzsesszről ettől fogva nem lehet beszélni a Getz/Gilberto album említése nélkül, abszolút kortalan klasszikus. João Gilberto persze nem a semmiből érkezett 1963-ban Amerikába. Első felvételeit az 50-es évek elején készítette, a brazil populáris zenének új irányt adó bossa nova kislemezekkel 1958-ban jelentkezett. A Capitol 1961-ben adta ki első amerikai albumát (Brazil’s Brilliant João Gilberto), örökzöldjei között itt virágzott a Corcovado is.

A Getz/Gilberto albumon hallható változat első 30 másodperce elég Astrud Gilbertónak (João feleségének), hogy elbűvöljön, azután Stan Getz tenorszaxofonja előhívja João Gilberto suttogó énekét, aki a dalt szerző Antonio Carlos Jobim zongoraszólója után az utolsó versszakot megismételve enged utat a szaxofon búcsúhangjainak. Tudom, ez így rém prózai a csillagfényes éjszaka csöndjéhez, a gitárakkordok halk hullámain lebegő hangulathoz, az egymásra találás boldogságához képest, amiről énekelnek, s amit csak fokoz a kilátás a szépséges Corcovadóra – de mit tegyünk, írott szó nem érhet föl ezzel a zenével.

A dalszöveghez vágott képek majd mindegyikén látható Rio de Janeiro jelképe, a Púpos névre keresztelt, 710 méteres bazaltkúp, a Corcovado, csúcsán a 38 méter magas Krisztus-szoborral. Kiterjesztett karjaival óvja a várost. Aki ránéz, óhatatlanul ezt a dalt hallja.

Jorge Ben: Pais Tropical

Jorge Ben a brazil új hullámmal – ezt jelenti a bossa nova – tűnt fel 1963-ban, de saját hangot ütött meg. A Pais Tropical 1969-ben foglalta össze, miért érzi jól magát a bőrében és hazájában.

Azért, mert ez egy istenáldotta trópusi ország, ahol a természet szépsége mellett februárban ott a karnevál, neki pedig van bogara (értsd: VW-je, amit Brazíliában is népautóvá gyártottak a 60-as évekre), gitárja, barátnője (neve Tereza), flamingónak érzi magát (értsd: azonosul Rio kedvenc focicsapatával, a Flamengóval), és ugyan zenekart nem vezet, de a haverok szeretik, tisztelik. (Itt persze előtör az egyes szám első személy mögül az irónia, hiszen éppen, hogy egy zenekar élén énekelt az átlag brazil srác elégedettségéről.)

Jorge Ben nemcsak ebben a számában jelölte meg a labdarúgást a brazil életöröm forrásaként. 1972-ben halhatatlanná tett egy focistát: Fio Maravilha nemzetközi szinten nem alkotott nagyot, de a Flamengo szurkolói imádták. A Fio Maravilha azt örökíti meg, amikor edzője a második félidőben közkívánatra csereként beküldi a Benfica ellen, ő pedig fantasztikus gólt lő a kapust kicselezve, de visszafogott gólörömével meg nem alázva szegényt. A szám egy időben Filho Maravilha címen futott, mert az Amerikába települt játékos letiltotta a neve használatát (ami egyébként sportművésznév; Fio, kiejtve majdnem Filho = Fiú, Maravilha = Csoda). A jogvita rendezése óta mindkét írásmód oké. Itt az eredeti lemezverzió, itt pedig egy késői élő felvétel.

(Ha ez kedvet csinált a focis zenékhez, az előző blogbejegyzésben megkaphatod töményen.)

João Gilberto, Caetano Veloso, Gilberto Gil: Aquarela do Brasil

A Brazíliához írott szerelmes dalok sorát egy vízfestménnyel folyatjuk: Ary Barroso szerzeménye a legtöbbször feldolgozott brazil számok egyike. Itt a bossa nova három óriásának közös albumáról hallható, 1981-ből, finom munka, ahogyan az tőlük várható. A képen balról Maria Bethania, aki szintén venne volt a munkában, de most épp nem énekel, mellette balról João Gilberto, Caetano Veloso és Gilberto Gil.

Az Aquarela do Brasilt 1939-ben énekelték először lemezre (Aracy Cortes felvételét nem találtam a YouTube-on, csak Francisco Alvesét0 ). Minden együtt: a természet gazdagsága (kókuszpálma, halászháló, holdfényes éjszaka, kristálytiszta forrásvíz), a csipkeruhás mulatt lányok szépsége, az afrikai múlt öröksége, és persze szamba, dobok, ritmus.

Mindez meg is elevenedik szemünk előtt a Donald kacsát Brazíliába utaztató 1942-es Disney-rajzfilm, a Saludos Amigos képein.

A szám karrierjét megalapozó, vérpezsdítő filmzenét az 1930-as, 40-es években előbb a Broadwayt, majd Hollywoodot is meghódító Carmen Miranda zenekarának vezetője, Aloysio Oliveira énekelte, de – mint az animációs részletbe illesztett revűfilm-jelenetben látható – 1943-ban maga a brazil énekes-táncos csillag is előadta, a koreográfuskirály Busby Berkeley mozijában (The Gang’s All Here).

Megszállottaknak, ínyenceknek íme néhány, teljesen eltérő termék, ízelítőül:

1947: Django Reinhardt

1969: Elis Regina & Toots Thielemans

1975: Gal Costa

1981: Tav Falco’s Panther Burns

1985: Geoff Muldaur (Terry Gilliam Brazil című filmjének zenéje)

2005: Arcade Fire

2009: Choro das 3

Ary Barroso bő két évtizeden át élvezhette kompozíciója sikerét: 1964-ben hunyt el, 61 éves korában.

Martinho da Vila: Aquarela Brasileira

És még egy vízfestmény: a fotók a dalszöveget követve mutatják Brazília csodáit a kókuszpálmáktól vízeséseken, gumiültetvényeken és zöldellő erdőségeken át az indigókék égig, az Amazonas vidékétől Bahián, Pernambucón, Brasilián és São Paulón át Rio de Janeiróig; ínycsiklandó ételek, ősi vallások, karnevál, szamba, ritmus, táncoló tömeg, fiúk, mulatt lányok.

Martinho da Vila, akinek dalaival az 1950-es évektől kezdve vonulnak szambaiskolák a karneválokon, 1969 óta készít lemezeket. 1975-ös albumát (Maravilha de Cenário) Silas de Oliveira szerzeményével, az Aquarela brasileirával indította. Ez a szám nem ért meg annyi feldolgozást, mint Ary Barrosoé, de Elis Regina ősi energiákat mozgósító előadása feltétlenül idekívánkozik .

Gilberto Gil: Aquele Abraço

Szerelmes dal ez is, elsősorban Rio de Janeiróhoz, a város szépségéhez és vonzerejéhez, amelyre a cím és a refrén utal: micsoda ölelés! Rio magához ölel, és te magadhoz öleled Riót, a Flamengo csapatát, a karneváli forgatagot, a lányokat. A dal végén Gilberto Gil Brazília egész népét öleli magához, és vallomásába beleszövi Bahiát is, ahol útjához iránytűt kapott. Konkrétan és szimbolikusan: valóban Bahiából indult, s ottani ízekkel fűszerezte bossa novát, szambát, angolszász rockot vegyítő zenéjét. Az itt hallható élő felvétel élvezhető egy 1968-as helikopterúttal is Rio de Janeiro fölött.

Habár jó évtizede zenéből élt már, első kislemezslágere, az Aquele Abraço csak 1969-ben jött ki. Nem sokkal később a Brazíliában uralkodó jobboldali katonai diktatúra (Caetano Velosóval együtt) emigrációba kényszerítette, 1972-ben tért haza. A 90-es évek elején politikai pályára lépett: előbb Salvador városában, 2003–2008 között pedig kulturális miniszterként. Majd vissza a zenéhez – az is egyfajta szolgálat, és mennyivel hálásabb.

Zé Keti: 400 Anos de Favela

Gilberto Gil az Aquele Abraçóban magához ölelte a favelák lányait is, ami a női nem iránti vonzódása mellett szociális érzékenységét is mutatja, hiszen a favela, a szegénynegyed, a domboldalra épült bádogváros éppúgy Rióhoz tartozik, mint a csodás panoráma vagy Ipanema tengerparti strandja, amely szintén szerepel a dalban, igaz, nem olyan súllyal, mint Antonio Carlos Jobim megunhatatlan szerzeményében, a Garota de Ipanemában.

Zé Keti viszont a favelára fókuszál. És nem szépít: „A favela 400 éve / víz nélkül, bánatban (…) / Lyukas bádogkunyhó / Ha esik, nyirkos ágyon alszom / Oly fárasztó a szenvedés / A magány, az elhagyatottság.”

Bármennyire szeretné és szerette volna eltüntetni szem elől a favelát a mindenkori hatalom, ez eddig sem ment, ma sem megy. Zé Keti mellett más zenészek is hozzájárultak ahhoz, hogy az itt lakók sorsa a jobb módban élőket is megérintse. A 60-as évek nagyszerű női vokálja, a Quarteto Em Cy a szegények építészeteként írta le (Favela – Arquitetura de pobre). Adoniran Barbosa pedig 1969-ben megrendítő élethelyzetet foglalt szépségesen szomorú dalába: megjön a hivatalos papír, tíz napon belül el kell takarodni a favelából, kiüríteni a nyomorúságos viskót, mert hamarosan dübörögnek a traktorok. De neki ez „nem probléma”, úgysincs semmije, mindene elfér a farzsebében… A bádogváros képei alatt a szerző, majd Beth Carvalho előadásában szól a Despejo na favela.

Adoniran Barbosa 1982-ben hunyt el, 70 éves korában, Zé Keti pedig 1999-ben, 78 évesen. Beth Carvalho 70-hez közelítve képviseli a szambaénekesnők nagy nemzedékét.

Nara Leão: Amazonas

Zé Keti szerzeményeinek hűséges előadói közé tartozott Nara Leão. Remek dalokat kapott, viszonzásként segített a fehér középosztályt fogékonnyá tenni a favela lakóinak sorsa iránt. A bossa nova múzsájaként emlegetett énekesnő második albumának címadó dala is Zé Keti szerzeménye volt (Opinião, 1964), s ugyanezen a címen futott rendszeres műsora a riói Teatro Opinião színpadán. Balra húzó véleményét mindig vállalta, de repertoárja természetesen nemcsak politikai állásfoglalását tükrözte.

Az Amazonas 1977-es felvételén a dalt szerző João Donato énekel Nara Leão mellett, diszkréten. A dal eleje a búcsúzásé, a távozásé. Vissza az Amazonashoz, dalba öntve a szomorúságot. A könnyektől tengerré táguló folyam az érzelmek áradásának szimbóluma és egy idilli álom színtere: partján, kis kunyhóban élnek a szerelmesek, szabadon, mint a folyó. Kenujuk hullámok hátán lebeg a tenger felé.

Giccsbe fulladunk? Mindegy, a kockázatot vállalva hallgatom tovább, lehunyt szemmel.

Marisa Monte: Pernambucobucolismo

Nara Leão 1989-ben hunyt el, 47 éves korában. Ugyanekkor tűnt fel a brazil pop egén a 22 éves Marisa Monte, aki Olaszországban még operaénekesnek tanult, de ez szerencsére nem ártott meg neki. A 90-es évtized az övé volt, a legjobb zenészekkel dolgozott együtt otthon (Carlinhos Brown, Arnaldo Antunes, Paulinho da Viola) és külföldön (Arto Lindsay, David Byrne, Cesaria Evora). Aztán gyereket szült, majd visszatért a színpadra. Visszatérésének terméke ez a dal is, az Infinito Particula albumról, 2006-ból.

Nézni is jó, de lehunyt szemmel hallgatni is, ha az Amazonas után úgy maradt. A helyszín ezúttal Pernambuco állam, Brazília északkeleti részén, az Atlanti-óceán partján. Van arrafelé egy világörökségi város is, nem lehet csúnya, ami akár a dal címét is magyarázhatja – de érzésem szerint ez inkább csak szójáték. Persze, Pernambuco tájai akár bukolikus hangulatba is ringathatnak, de bármilyen gyönyörű zene ez, nem falusias idillt hallok benne. Állhatna akár London is a címben, el is hangzik úti célként – de a téma a privát forradalom: a szerelem akarása, a szerelem felfedezése a dal által.

Dorival Caymmi: Samba da Minha Terra

A cím szó szerinti fordításban (Hazám szambája) pont olyan sután hangzik, mint amilyen sután próbáltam utánozni évekkel ezelőtt (akkor még kis-) lányom mozdulatait, amint tánciskolából hazaérve mindenáron meg akart tanítani a szamba alaplépéseire. A zenét bírtam, csak a mozgás volt reménytelen. De nem veszem magamra Dorival Caymmi szavait, miszerint aki nem szereti a szambát, annak komoly baj lehet a fejével vagy a lábával, ő a szambával született, soha meg nem válna tőle – hazája szambájától, amely egész népét megmozgatja.

Dorival Caymmi jó néhány szerzeménye a brazil zene alapdarabjává nemesedett, a Samba de minha terra is. Ez a felvétel 1957-ben készült, 17 évvel azután, hogy először lemezre vette. Kihagyhatatlan repertoárdarab, rengetegen előadták. Dorival Caymmi mindezt megérte, 94 éves korában, 2008-ban hunyt el, bizonyára abban a tudatban, hogy dala túléli őt. Hogy ez mennyire így történt, csak két példa: íme Agathe Iracema dzsesszes feldolgozásában és a 2014-es focivébé hivatalos dalának egyik előadója, Claudia Leitte szexi táncmozdulataival.

KÖVETKEZŐ TÉMÁNK: LMBTQ

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.